Veszélyes zene

A zene kétségkívül fontos szerepet játszik az életünkben. Valaki minden nap hallgatja a kedvenc előadóit, míg mások ritkábban, de időnként ők is szakítanak rá időt. Hogy kinek hogyan alakul ki a zenei ízlése, hát változó. Nagyon sok környezeti behatás érhet, aminek alapján kedvelünk egy számot, vagy éppen hallani sem akarunk róla. Ilyen lehet például, hogy iskolába menet mindig ugyanaz a zene szól a fülünkben, esetleg ez ad erőt, hogy túléljük a napot. Vagy nagyon kedvelünk egy számot, mert egy kedves lánnyal arra táncoltunk az iskolai bálon (talán későbbi barátnő). De lehet ennek az ellenkezője, amit személyesen tanúsíthatok. Egy egynyaras slágerhez, aminek se a címét, se az előadóját nem tudom (szerencsére), fűződik a legrosszabb csajozási emlékem. Vagy helyesebb lenne, ha csajozási próbálkozásnak nevezném, mert rettentő béna voltam. Kereshetnék mentséget, hogy nem voltam épp szomjas, vagy, hogy a kiszemelt lány egy olyan lány barátnője volt, akit korábban ismertem meg az este folyamán, teljes mértékben egy hullámhosszon voltunk, csak sajnos volt barátja, de ennek ellenére ő járt a fejemben, nem számít. Ha meghallom azt a zenét, irtó kínos érzés ragad el. De szerencsére ritkán hallom.

Ehhez hasonló, és még számos különböző oka lehet, amiért kedvelünk egy számot. Hogy milyen zenei műfajt szeretünk, az már egészen más kérdés, ehhez általában nem elég egy jól sikerült este. Többnyire otthon, amit hallgatnak az ősök, vagy éppen az osztálytársak, azokat a stílusokat fogjuk mi is szeretni. Többnyire. És ez sokáig változik, mígnem kialakul a véglegesnek mondható zenei ízlés.

Nekem gyerekkoromban meggyűlt a bajom a zenéim miatt az osztálytársaimmal. Általános iskolában. Én a rock zenei műfajt szerettem akkoriban, és sokat hallgattam AC/DC-t, Rolling Stones-t, Guns n Roses-t és ehhez hasonlókat. Ezt nem tudták elfogadni, és állandóan piszkáltak vele. Hiába, szörnyűek tudnak lenni a gyerekek. Bár annyira nem lettem emiatt lelki beteg, mindenki azt szeret, amit szeret és kész. Viszont a falra tudtam mászni, mikor keverték a stílusokat. Állandóan azt hajtogatták, hogy a rockban nem lehet érteni az éneket, mert folyton hörög az énekes. Számtalanszor tartottam nekik kiselőadást belőle, hogy az a metál, és teljesen más a kettő. Nem értették meg. Viszont mikor véletlen megszólalt a rádióban egy Guns n Roses szám, és mondták: „ez tök jó, ezt szeretem”, azonnal lecsaptam rá: „Na és ez mi szerinted, ha nem rock”? A válasz: „Nem tudom, de ez nem az. Talán pop”. Itt adtam fel.

A metálról jut egyébként eszembe egy vicces történet. Apámnak volt egy ismerőse, aki nagyon imádta ezt a műfajt, és néha ki szokott menni a garázsba egyedül, ezerrel üvölteti a valóban hörgős zenéket, és „táncol” rá. Már amennyiben azt táncnak lehet nevezni. Egyszer egy ilyen alkalommal annyira belelendült, hogy nem vette észre a mellet levő asztalt, és telibe lefejelte. A foga kitört. Átjött hozzánk, elmesélte, és miután mi abbahagytuk a nevetést, közöltük vele, hogy ide fogpótlás kell. Ez azonban nem olyan egyszerű. Mármint ami az anyagiakat illeti.

A fogászat területén a fogpótlás az egyik legdrágább beavatkozás. Több módszer is a rendelkezésre áll, de mindegyikhez mélyen zsebbe kell nyúlni. Neki azonban hirtelen nem volt meg hozzá az anyagi kerete.

Mi van ilyenkor?

Mivel a hiányzó fog melletti szomszédos fogak elveszítik a támaszukat, elkezdenek befele dőlni, és az üres hellyel szemközti fog is lejjebb fog nőni (vagy feljebb). És ehhez nem kell éveket várni, hamar megkezdődik ez a folyamat. Ezért a helyet fenn kell tartani. Ezt lehet fogszabályozóval, ami szerintem egy felnőttnek nem annyira előnyös, mármint kinézetre, vagy lehet ideiglenes pótlásokkal. Ez persze bőven gyengébb, mint egy normális pótlás, nem véletlenül ideiglenes. Arra tökéletes, hogy fenntartsa a helyet, de a végleges megoldást így is mihamarabb meg kell találni.

De mik a lehetőségek?

Hosszabb időtávra a megoldás életkortól és személytől függ. Nincs két egyforma eset. Ha egy fog hiányzik (ahogy apám ismerősénél is), akkor megoldás a híd vagy az implantátum. A híd esetében a szomszédos fogakat elő kell készíteni, vagyis le kell csiszolni. Erre koronák kerülnek, míg elkészül a végleges megoldás. A híd több anyagból készülhet, erre nem térnék ki. Viszont akármiből készül, nem tart örökre. Nyilván függ a „viselőjétől”, ugyanis ezeket külön ápolni kell, amire vannak is eszközök, meg persze nem ajánlatos vele sört bontani, és egyebek. De ha valaki vigyáz rá, akkor általában 15 évig megmarad. Ezután azonban újat kell beültetni. Habár 15 év alatt simán össze lehet rá spórolni.

A másik lehetőség az implantátum. Röviden ezek csavarok. Egy külső és egy belső csavarmenettel. Hogy miből készül, azt szintén nem fogom részletezni. De állítólag azért jobb a hídnál, mert a környező fogakat nem kell előkészíteni. Viszont drágább is. Szinte mindenkinek (kivéve gyerek) el lehet végezni a beültetést, kevés olyan betegség, állapot vagy gyógyszer van, ami kizárja. Ezt az orvos fogja eldönteni az előzetes felmérésen. Ha nem kaphatja meg, akkor természetesen marad a hagyományos híd.

Tehát ezek a lehetőségek vannak, persze minden esetben érdemes az orvossal konzultálni előtte. Illetve kell is.