Van egy kis zenekar, akik élő zenét játszanak. Hétvégente, egy kis pubban, ahol olyan emberek jönnek össze, akik szeretik az élő zene hangulatát, és a régi zenéket.Te szereted az élő zenét? Tovább olvasom

Emlékszem, már gyerek koromban is a nagynéném viccesen kacsénak hívott. Sok nyarat töltöttünk nála a húgommal, míg a szüleink dolgoztak. Azért szerencsésnek mondhatom magamat, mert sokat voltam a Balaton közelében ez miatt. Sok emberrel találkoztam már, aki meglepetésemre még nem látta a Balaton partját sem. Tovább olvasom

Gyerekkoromban is sokszor kijártunk az erdőbe kirándulni. Anyám előszeretettel mutogatta a húgomnak, és a nővéremnek, hogy melyik bokor, vagy éppen gyógynövény micsoda, és hogy mire is jó. Mit érdemes gyűjteni, melyik jó teának, vagy egyéb gondra. Tovább olvasom

Számos barát jött, illetve ment az életemben. A főiskolán találtam meg, a két legjobb barátnőmet, akik az óta is az életem részei. Neked vannak gyerekkori barátaid? A barátságunk Főiskolán ismerkedtem meg Annával, és Krisztával. Ők azonos szakra jártak, és éppen lakótársat kerestek maguk mellé. Én pedig éppen ki szerettem volna szabadulni, az aktuális lakóhelyemről, mert… Read Article →

Másfél éve ismerkedtünk meg Zsoltival, aki akkoriban, egy rock zenekarban dobolt. Igaz, nem éppen az én zenei stílus irányzatom volt, de a barátnőm már hónapok óta nyaggatott, hogy menjünk le abba a pubba, ahol ez a szuper zenekar játszik. Kénytelen voltam beadni a derekamat, gondoltam, majd a pultnál ücsörögve megvárom, míg kiugrálja magát a barátnőm. Ha… Read Article →

Scroll To Top